A lapok jelentései ( Kevés pénz)

7. Kevés pénz

Apróbb, jelentéktelennek tűnő változások. Anyagi helyzetben, annyi bevételt jelent, amennyi megélhetésünkhöz feltétlenül szükséges.Fogadd el, amit az élet kínál lehetőségeket, értsd meg céljukat és teljesítsd be sorsod. Bízz a felsőbb vezetésben, hogy az élet mindig biztosítja számodra mindazt, ami megélhetésedhez szükséges. Jelzi a rejtett isteni jelenlétet életedben. Stabilitást jelent, a kevés pénz mindenkinek a saját megélhetési szintjén értelmezendő. Figyelmeztetése; azt becsüld meg, amid van, mielőtt magasabbra törnél. Ha a jelenlegi helyzetet nem tudod kezelni teljes biztonsággal, akkor hogy akarod magasabb szinten megélni?Mértékletességre mutat rá. Fogyasztói társadalmunk visszáságaira, túlköltekezésre. Kedvező helyzetben kisebb összegek, pozitív események, stabilitás, harmónia, kifejezetten kellemes időszak. Kedvezőtlen helyzetben elégedetlenség, irigység, bizonytalanság érzés kíséri e lapot. Más lapokkal összeolvasva:Ház, szerelem, házasság lapokkal, az adott területen stabil,harmonikus változást mutat. Személyjelölő (szerető, szerelmes nő, özvegyasszony,özvegyember, katonatiszt, bíró, gyermek, barát) lapokkal a illető anyagi, illetve hivatásbeli lehetőségeit, helyzetét. Tolvaj, szerencsétlenség, veszteség, hamisság, féltékenység lapokkal együtt állva, romló anyagi helyzetet, anyagi veszteséget mutat

Valami kicsi, kevés. A lap figyelmeztet az anyagiakra való odafigyelésre. Átmeneti pénzzavar valamilyen szinten. Jelentheti, hogy egyik napról a másikra él. Jelezhet nagyobb kiadást, amire nem számítunk. Figyelmeztet a kártya a meglévő dolgok megbecsülésére, örülni annak, ami van. Beosztásra is int a kártya. Folyamatosan apadó-áramló pénzenergia jelenlétére utal a lap. Figyelmeztet a kártya arra, ha nincs megtakarításod, törekedjél, hogy legyen. Alacsonyabb vagyoni helyzetben lévő emberre is utalhat.(környező lapok megmutatják).

Kapcsolati kérdésnél, a már meglévő kapcsolat megbecsülésére, megtartására utal.

Ha a kérdés pénzel kapcsolatos, akkor jelent annyi pénzt, amennyi a megélhetéshez elengedhetetlen.
Mással kapcsolatban, pedíg nem túl jelentős változást jelent. Kevésnek érzi magát.

Munka: kevés pénzt kap, nem elégítik ki.
Betegség: fekély, kelés, vérzés

Bolygója: Vénusz

Száma: 7

Állatai: Egér, pocok

Növényei: Kömény

Drágaköve: Achát

Eleme: Föld

Csillagjegye: Szűz

Szimbólumai: Zöld fotel – Anyagi biztonság

Függöny – Rejtett anyagi tartalékok

Tükör – Illúziók, anyagi helyzettel kapcsolatban

Pénz – Gazdagság, anyagi helyzet

Pénztárca – Megtakarított pénz, befektetések, lekötött pénz

Ha a kérdés pénzel kapcsolatos, akkor jelent annyi pénzt, amennyi a megélhetéshez elengedhetetlen.
Mással kapcsolatban, pedíg nem túl jelentős változást jelent. Kevésnek érzi magát.

Munka: kevés pénzt kap, nem elégítik ki.
Betegség: fekély, kelés, vérzés