Egy város nem csupán utcák, házak és közlekedési csomópontok összessége. Minden városnak van egy sajátos, nehezen megfogható arculata, amely túlmutat az építészeti stíluson vagy az ott élők számán. Amikor egy ember megérkezik egy számára ismeretlen településre, gyakran már az első percekben kialakul benne egy benyomás. Van, ahol megnyugszik, lassabban lélegzik, és van, ahol szinte azonnal feszültséget érez. Ezek az érzések sokszor nem tudatosak, mégis meghatározóak.

A városok évszázadok, sőt évezredek alatt formálódnak. Háborúk, járványok, ünnepek, forradalmak és hétköznapi emberi sorsok hagynak nyomot ugyanazon utcákon. Ezek az események nem tűnnek el nyomtalanul. A terek, ahol sokáig öröm vagy fájdalom volt jelen, sajátos hangulatot hordoznak, amelyet az arra járók ösztönösen érzékelnek. Egy régi főtér vagy piac nemcsak turisztikai látványosság, hanem egyfajta lenyomata annak, ahogyan emberek generációi éltek, dolgoztak és reméltek.

A modern várostervezés gyakran figyelmen kívül hagyja ezt a finom réteget. Üvegépületek, gyorsforgalmi utak és zsúfolt lakónegyedek jönnek létre ott is, ahol korábban nyugodtabb ritmus uralkodott. Ez az átalakulás sokaknál belső feszültséget idéz elő, még akkor is, ha tudatosan nem tudják megfogalmazni az okát. A város arca ilyenkor elmosódik, és az ember úgy érzi, elveszíti a kapcsolatot a hellyel, ahol él.

Érdekes megfigyelni, hogy egyes városrészekben az emberek szívesebben időznek, beszélgetnek, míg más területeken mindenki siet. Ez nem véletlen. A terek hatással vannak a viselkedésre, a kapcsolatokra és még az önmagunkról alkotott képünkre is. A város láthatatlan arca tehát nem misztikus fogalom, hanem a mindennapi életünk egyik csendes, mégis meghatározó szereplője.