Symbolon ( Nagy Árkánum lapjai )

7partnernagy

A PARTNER (Jelölés: Mérleg, Vénusz)
Összegzés: a másik ember, kapcsolat, kiegyenlítődés, a Symbolon, a tükör, kiegészülés, a „jobbik” fél

A kártya értelmezése
Ez a szerepszemélyiség különösen nehezen érthető témát jelképez, amely természetesen a legtöbb ember fő problémája. Ez pedig a bennünk élő „másik ember” szerepszemélyisége. A „partner” szó nagyon érthetően mutatja ezt: a másik rész, az én részem („part”). Vagyis: ő tartalmilag hozzám tarozik. Mivel azonban magamban nem tudom megtalálni (és vele magamban nem köthetek házasságot), a külvilágban kell megtalálnom. Ő tehát a hozzám tartozó másik fél, a bennem élő másik rész, ahogyan mondani szokták, a „jobbik felem”.
Titokzatos módon ez a szerepszemélyiség egy fantomképet alkot meg bennem, amely a külvilágba vetítődi, és arra kényszerít, hogy ott keressem meg a megfelelőjét! Ezzel a körözőlevéllel („WANTED”) a bensőmben járom a világot, és arra várok, hogy a külvilágban találjak valakit, akire ez a belső körözőlevél, ez a fantomkép ráillik.
Ha pedig megtaláltam, tehát a fantomkép és a realitás fedi egymást, ez a szerepszemélyiség betöltötte feladatát. Általában azután bekapcsolok egy másik szerepszemélyiséget (a Nap, az Ego), és a létrejövő energiajelenség mindkettőnkre kiterjeszti mágnesességét, ezt a mágneses erőt pedig úgy nevezzük, hogy „szerelem”. De ennek nem kell feltétlenül így történnie, mert ez a szerepszemélyiségünk nemcsak a szerelmeseket vezeti egymáshoz, hanem az alkalmazottat és a főnököt, az ellenségeket, az eladót és a vevőt stb. A „symbolon” két részének tulajdonképpeni feladata nem az, hogy a felek szerelembe essenek, hanem egymással kiegyenlítődést, harmóniát hozzanak léte. Ki kell engesztelődniük. A kettőnek újra eggyé kell válnia (ahogyan lélekben egyszer már egyek voltak – nagyon-nagyon régen), tehát újra meg kell találnom az összhangot a partnerbe tükrözött másságommal. Természetesen  a szerepszemélyiség ezzel a témával állandó szükséghelyzetben van: állandóan kapcsolatba kell legyen a másikkal. Ez pedig általában megakadályozza a békét és harmóniát, pedig olyan szenvedélyesen vágyom rá. Mivel a másik ember másságomat tükrözi, jelenlegi énemmel vitában áll. És csak a vita, és bosszúság, bírósági tárgyalások által pillanthatom meg arcában az arcomat.
Ez a szerepszemélyiség a következőt szeretné számomra megtanítani: nézz tükörbe, és amit látsz, az vagy te. Aztán nézz a partnered (takarítónőd, főnököd, ügyvéded stb.) arcába, és amit ott látsz, az is te vagy! Ez, amíg szerelmesek vagyunk, nem probléma. Problémává 30 évi házasság után válik, de a továbbiakban is ugyanolyan mértékben érvényes!

A kártya értelmezése
A „nagy” kártyák közül egyedül ezen a képen találunk két személyt. Az ember és másik oldala. Férfi és nő. Ha férfi vagyok, akkor a másik oldalamat először a nőnél keresem. Ha nő vagyok, akkor fordítva cselekszem. Képünkön a nő és a férfi egymással táncol, mert örülnek, hogy megtalálták (és megszerették) egymást. Ez természetesen a szerelemről alkotott romantikus elképzelésünknek felel meg. Hogy ez a tánc nem tarthat örökké, azt már az istenek eldöntötték. Itt azonban még harmóniában vannak. Mindkettő a másik arcában szemléli Önmagát.

A kártya jelentése a kirakási rendszerben

a) (egyedüli vagy első kártyaként) A probléma
Ebben a pillanatban nem vagy kész arra, hogy a másik által nyújtott tükörbe nézz, és azt, amit ott meglátsz, sajátodnak ismerd fel. Ez a kártya arra szeretne emlékeztetni, hogy nem akarod a másik által küldött üzenetet elfogadni, inkább elzárod magad tőle, és azt gondolod, hogy ő a károdat kívánja.
Nem akarod meglátni, hogy a másik csak saját másságodat juttatja kifejezésre!

b) (következő kártyaként): Út a problémán keresztül
Az út abból áll, hogy meg kell tanulnod megérteni magadat a másik tükrében. Tehát kapcsolatba kell lépned vele, fel kell ajánlanod a másiknak a megbékülést (egymás megérését).
Egyedül nem érheted el célodat!
Utadon szükséged van valakire, aki kinyitja szemedet.

c) (utolsó kártyaként): Eredmény
Újra megtaláltad magadat a másikban, külső és belső partnereddel újra egyensúlyban, összhangban vagy. A „Symbolon” (ezen a helyen újra) összezárult. A részek újra kapcsolatban vannak.