
19. Házasság
Stabil, erős érzelmi kapcsolatot jelez. Nem csak szerelmi kapcsolataink lelki hátterét fedi fel előttünk, hanem a karmikus kapcsolataink további alakulását is megmutatja. Ragaszkodás, lelki kapcsolat, szövetség. Jelezheti egy szervezet, egy cég, vagy valamely más emberek alkotta csoport létrejöttét. Szimbolizálja az alkímiai menyegzőt, melynek során létrejön az Opus Magnum, a Nagy Mű, mely az embert felemeli. Ennél a kártyánál megszűnnek a polaritások, férfi és női energiák kiegyenlítődnek az életünkben. Az androgün állapot létrejötte, mely hasonlatos istenhez.A szellemi sík (fehér ruha) találkozik a fizikai síkkal (fekete ruha) és integrálódnak egymásba. Lehetőség nyílik, az eddig csupán gondolatban létezett terveket, valóra váltani.Figyelmeztet, merjük felvállalni kapcsolatainkat a külvilág felé. Kedvező helyzetben a kártya egy áldott kapcsolatot mutat meg nekünk, melyben képesek vagyunk kiteljesedni.Kedvezőtlen helyzetben olyan kapcsolatokra hívja fel a figyelmet, melyekkel a közeljövőben gondjaink adódhatnak.Más lapokkal összeolvasva: Ha ellenség, féltékenység, hamisság, tolvaj lapok állnak előtte, külső fenyegető változások,melyek a kapcsolat kibillentésére irányulnak. Pénz, ajándék kártyákkal a házasságtermékenységét jelzi. A szomorúság, gondolat, hűség lapok egy nyugodtabb csendesebb időszakot jelölnek a kapcsolatban, amikor magukba fordulnak a párok, hogy újult energiával fordulhassanak egymás felé.Személyjelölő (szerető, szerelmes nő, özvegyasszony, özvegyember, katonatiszt, bíró,gyermek, barát) lapok a kérdéses személy párkapcsolatát mutatják meg.
Az elkötelezettség szimbóluma ez a lap. Az általunk alapított családot jelenti. Házasságot, vagy tartós kapcsolatot jelenthet. Jelezhet lánykérést is. Utal egy helyzet tartósságára, annak fenntartására irányul. Erős kötődést jelent a lap. Elkötelezettséget jelent mely vonatkozik helyzetre, dologra (barátság, szerződés- befektetés- kölcsön). Üzlettel, munkával kapcsolatban azt jelzi, hogy a feltételek adottak, már csak rá kell bólintani. Jelzi tehát, hogy áldás van a dolgon. Házassággal kapcsolatos dolgokra is rávilágíthat. Titkolt, fel nem vállalt viszonyra is utalhat a lap. Negatív lapok környezetében házasságot veszélyeztető események bekövetkezésére hívja fel a figyelmet.
Ha már házas az illető, akkor a házasságával kapcsolatos dolgot jelenti. A házasság gondolatával foglalkozik. Mindig az aktuális kapcsolatunkra utal, persze csak akkor, ha azt komolyan gondoljuk, illetve a kapcsolatunk fejlődését mutatja.
Párkapcsolat, együttélés.
Munka: valaminek a végét jelenti, de egy éven belül új munka van kilátásban, új munkalehetőség.
Betegség: halálos betegség, halál.
Bolygója: Nap
Száma: 1
Állatai:Oroszlán, Szarvas
Növényei: Vasfű
Drágaköve: Mochaachát
Eleme: Föld
Csillagjegye: Rák
Szimbólumai: Lila ruha – Spirituális, isteni jelenlét
Pap – Áldott kapcsolat
Virág – Termékenység Bal kéz – Érzelmi alapú kapcsolat
Jobb kéz – Szellemi alapú kapcsolat
Ha már házas az illető, akkor a házasságával kapcsolatos dolgot jelenti. A házasság gondolatával foglalkozik. Mindig az aktuális kapcsolatunkra utal, persze csak akkor, ha azt komolyan gondoljuk, illetve a kapcsolatunk fejlődését mutatja.
Párkapcsolat, együttélés.
Munka: valaminek a végét jelenti, de egy éven belül új munka van kilátásban, új munkalehetőség.
Betegség: halálos betegség, halál.