A lapok jelentései ( Remény )

20. Remény

Az isteni erények egyik – a másik kettő a szeretet és a hit. Vágyainkat,munkánknak, kitartásunknak köszönhetően érjük el. A remény ellentmond minden racionális gondolatnak, minden logikus érvelésnek.Híd mely összeköt céljainkkal, még ha ez az út nem is látható át számunkra egyelőre. Érzéseink, vágyaink, belső tudássá kovácsolódnak bennünk, mely erőt ad, hogy elérjük a kitűzött célt. A remény az, amit nem lehet megtalálni a külső világban, csak önmagunkban. Pandora, mikor kinyitotta az embereknek szánt minden rossznak szelencéjét, látván mit tett, ijedtében lecsapta annak tetejét, benntartva a reményt. A legenda szerint így maradhatott fenn az emberiség, hiszen a sok gond, baj ellenére a remény, mindig tovább él bennünk. Figyelmeztetése; tartsuk szem előtt céljainkat, de ne görcsösen ragaszkodjunk hozzájuk.Csak oly természetességgel, mint aki tudja, hogy holnap is fel kell a nap. Kedvező helyzetben reményeink megvalósulnak, kitartásunk meghozza az eredményét. Kedvezőtlen helyzetben reménykedést, megvalósulatlan álmokat, hiábavaló gondolatokat mutat. Más lapokkal összeolvasva: Személyjelölő (szerető, szerelmes nő, özvegyasszony, özvegyember, katonatiszt, bíró,gyermek, barát) lapokkal az illető lelki affinitását fedi fel. A szomorúság, gondolat, hűség lapok fölött állva a hiábavaló reménykedést, a várakozásba befagyott állapotot mutathatja.

Reményeink vannak, de nem biztos, hogy teljesülnek. Tengerentúli, utazást, is jelenthet, ha utazás lap mellett jön ki. A kártya a várakozást jelenti valamire. Belső dolog, gondolati szinten van a dolog. Reménykedés, vágyódás, tervezgetés, hosszú távú célok. Keveset tesz érte, ezért csak később következik be a dolog. Spirituális képességet is jelent a kártya. Reménykedés valakiben, valamiben. Mások sorsa iránti elkötelezettség. Jelenti, hogy régi kapcsolat újraéled. Elpártolt kedves visszatér. Utalhat egy plátói kapcsolatra is, amitől nem tudsz szabadulni érzelmileg. Olyasmit érez, aminek nincs reális alapja. Reménykedik, de attól nem oldódik meg a helyzet. Még nincs megoldás, nem most valósul meg a dolog. Nem biztos, hogy bármit is tehetünk a cél elérése érdekében. Kapcsolati kérdésnél hosszú, tartós kapcsolat. Anyagi vonatkozásban hosszútávon megtartható a jelen helyzet. Munka kérdésében felelősségtudatot jelent a lap. Várni kell, még beérik a dolog. Egészség vonatkozásában reménykedés. A kártya azt üzeni, hogy nem szabad feladni a reményt még a legkétségbe ejtőbb helyzetekből is van kiút, mindenre van megoldás.

Bolygója: Neptunusz

Száma: 2

Állatai: Galamb

Növényei: Rozmaring

Drágaköve: Zafír

Eleme: Levegő

Csillagjegye: Vízöntő

Szimbólumai: Horgony – Remény

Hajó – Lehetőségek

Rózsa – Termékenység, vágyak

Tenger – Érzelmek

Leomló ruha – Nőiesség, érzelmek

Felhők – Rejtett dolgok

A hitet jelenti a dolgok jobbra fordulásában.
Várakozás (vasmacska) megállapodás, vársz valakire.
Hajó: ingatag, ne bízz feltétel nélkül benne.

Munkahely: nem stabil, változás van.
Betegség: tüdő, légúti betegségek.