
A CSALÁD (Jelölés: Rák/Mérleg, Hold/Vénusz)
Összegzés: közös harmadik, lelki kapcsolat, Mi, vallomás, egy kapcsolat felvállalása, összetartozás, összetartás
A kártya értelmezése
Ha az a két ember, akiket A PARTNER nevű kártyánk ábrázol, megtalálták egymást, akkor normális kapcsolat-játék kezdődik, minden magasságával és mélységével, minden örömével és nehézségével együtt. Hozzátartozik a dolgok természetes rendjéhez, hogy néha erősebben, néha kevésbé hagyatkoznak egymásra. Eközben mindketten észreveszik, hogy az összetartozás néha törékennyé válik, így természetes törekvésük, hogy a kapcsolatnak tartást adjanak, amikor is egy harmadik lénynek életet adnak. Ily módon a kapcsolat egyfajta forrasztási pontot kap. Ennek a harmadiknak nem kell feltétlenül – mint a képünkön látjuk – egy gyermeknek lennie, akit nemzenek vagy adoptálnak, bár ez a leggyakoribb eset. Az is lehetséges, hogy a partnerek egy céget alapítanak, egy családi házat terveznek, írnak együtt egy könyvet, vagy közös praxist nyitnak. Minden említett esetben sokkal mélyebben belebocsátkoznak a kapcsolatba, amelyet láthatatlan kapocsként köt össze a közösen vállalt harmadik. Ha ezt megelőzően csak saját magukért vállaltak felelősséget, akkor közös gyümölcsük gondja a felelőssége, egyrészről megvonja tőlük a teljes egymásra figyelést, de a kapcsolat mélyebb elfogadását is eredményezi.
A harmadik tehát egyfajta kapocsnak tekinthető, amely már nem engedi meg nekik olyan könnyen, hogy elfussanak egymás elől.
A Vénusz-kapcsolat megelőző könnyedsége és levegőssége most (egy harmadik által) új lelki mélységet kap, új súlya lesz, és odafigyelésre készteti a feleket. Ennek oka mindkettőjük számára az eddig szokatlan mennyiségű teendő. Már nem tehetik azt, amit akarnak, mert meg kell felelniük a harmadik követelményeinek, és ide-oda ingáznak közös gyermekük igényei, és saját kívánságaik között. Ha az egyének szemszögéből nézzük meg a problémát, akkor két különböző energia vár kielégülésre. Ezeket pedig csak akkor lehet kielégíteni, ha lelki szinten a felek kinyílnak a kapcsolatra, odaadják magukat a kapcsolatnak. (És ezáltal saját szubjektív igényeiket egy időre feladják.) A kötőerő természetesen időbeli változásnak van kitéve, vagy másképpen fogalmazva, a gyermek megnő és – minél idősebb lesz – egyre kevésbé erősíti meg az összetartozást.
Lehetséges, hogy a felek ekkor egy újabb „harmadikat” hoznak létre, vagy vállalják annak veszélyét, hogy kapcsolatukat ehhez hasonló kapocs nélkül is kipróbálják.
A kártya értelmezése
Egy férfit és egy nőt látunk barátságos tájon, egy mezőn térdelve. Partnerek, valamilyen módon egymáshoz tartoznak. Közöttük láthatjuk a gyermeket (a harmadikat), akihez mindketten fordulnak. Mindketten leereszkedtek a földre már nem állnak (mert az állás a szubjektivitást leginkább hangsúlyozó testhelyzet), hanem közös érzelmeiknek szentelik magukat. A folyó, amelynek partján játszódik ez a jelent, ugyanígy az érzelmekhez tartozó „lélek vizének” a kifejeződése, amely a három ember közötti kapcsolatot jelenti.
A kártya jelentése a kirakási rendszerben
a) (egyedüli vagy első kártyaként): A probléma
Hozzájárultál ahhoz, hogy partnereddel valamilyen harmadik dolgot hozzatok létre, de nem akarod őt (azt) felvállalni. Lelkileg nem fogadod el, a közös ügyeteket másokkal akarod adoptáltatni. Félelmektől vezetve, vagy más szubjektív okokból nem engeded meg magadnak, hogy belebocsátkozz egy lelki kapcsolatba.
b) (következő kártyaként): Út a problémán keresztül
A kérdésed témáján keresztül vezető út valaminek a felvállalását követeli meg. Valamit felvállalni pedig azt jelenti, hogy valaminek lelkileg átadom magam, és átgázolok a megadás vizén. Megnehezíti az egészet az is, hogy megszületik egy külön követelményeket állító harmadik.
c) (utolsó kártyaként): Eredmény
Valami közös dolog fog létrejönni, amely többet fog jelenteni, mint ti ketten a partnereddel. Ez a harmadik dolog nem a tiéd, saját élete van, de mindkét szülőnek szüksége van bizonyos időre, hogy lelki energiájukkal táplálják és felneveljék.